Mivel (a szüleim) mind a ketten befogadták Jézust a szívükbe, a frigyláda bekerült a házunkba, és megáldotta otthonunkat az Úr. Igaz, a család minden tagjának ki kellett vennie a részét a munkából. Még alig voltam 8-9 éves, mikor hat-nyolc km távolságra vittem az ebédet két kézben a birtokon dolgozó testvéreimnek. Sokszor kis gyalogúton, búzatáblákon, kukoricáson keresztül vitt az út, vagy a Tisza mellett a füzesben, és mint kisgyermek nagyon féltem. Isten mindig megóvott ezeken az utakon. Mikor megérkeztem az ebéddel, örömmel fogadtak a testvéreim. Ők nem a József testvérei voltak. Ők már ismerték az Urat. A többiekkel együtt én is ottmaradtam és dolgoztam velük egész estig. Aratás, burgonyaszedés vagy éppen kapálás volt a munkánk. Akármilyen fáradtan értünk haza, este az asztal köré ülve, vacsora után mindig családi áhítat volt. Reggel azzal kezdtük a napot és este azzal fejeztük be.
Munka közben sokat hallottam édesapámat énekelni, mindig tele reménységgel és hittel indult a munkába. Nemcsak a fizikaiba, a gyülekezettel még gyalogos missziós utakra is. A befagyott Tisza jegén át, vitték az evangéliumot más falvakba.
(…)
Édesanyám sok libát tartott, hogy a hat lánynak legyen ágyneműbe való. Többször adott egy pár garast, hogy több kedvem legyen a libaőrzéshez, de egy alkalommal kölcsön kérte tőlem, hogy fűszert vehessen az ebédfőzéshez. Elfogyott ugyanis a család pénze. Ekkor mindet visszaadtam, mert úgy éreztem, ha ő főz nekem, mos reám, én nem dolgozhatok bérért. Nagyon szerettem őt, mindig elcsodálkoztam, hogyan bírja ezt a nagy családot ellátni, az otthoni majorságot vezetni. Éjszaka font, szőtt, nappal mosott, de mindig mosolygott ránk és kedves volt hozzánk.
Harmadik osztályos koromban az iskolában az édesanyáról szólt az olvasmány. A tanító néni arról beszélt, hogyan segíthetünk ilyen gyermekkorban édesanyánknak. Mi is el tudjuk mosni az edényt helyette, vagy a család cipőit kitisztítani. Mikor erről az óráról hazamentem, alig vártam, hogy az édesanyám kezét megcsókolhassam, átöleltem és megköszöntem a sok fáradtságos munkát. Akkoriban sokszor fájt a fülem, és ő éjszaka virrasztott velem, vagy a keblére szorított, hogy melegben legyek. Nem volt pénz hajas babára, de boldog voltam ebben a hajlékban a rongybabával, s a gumilabda helyett tehénszőrből készült labdával, amivel játszottunk. A nővérem nagyon sok rongybabát készített nekem, pedig csak öt évvel volt idősebb, mint én, mégis időt szakított arra, hogy nekem örömöt szerezzen. A szegénység ellenére úgy éreztem, én vagyok a leggazdagabb. Mindig ének csendült ki a házból, vidámság, gyermekkacaj, s a járókelők meg-megálltak, hogy végighallgassák éneklésünket. Ha tehenet őriztem vagy libákat, úgy voltam, mint Dávid. Hárfám nem volt, de énekeltem boldogan, miközben a libák jó nagy begyet szedtek és elszenderedtek. (…)
Részletek Kopasz Jenőné (1935-2016) „Igazgyöngyöt találtam” című önéletrajzi könyvéből
