Gyermekkoromtól kezdve nagyon szerettem imaházba járni (Nagyvarsányban), és vasárnapi iskolába is. Mindég nagyon szerettem a feladatokat, és amit meg kellett tanulni. Az énekkarnak is tagja voltam, azt is nagyon szerettem.
Én olyan gyerek hittel szeretnék élni most, mint akkor volt. Egyszer elmentünk egy nagynénémet meglátogatni. Nagyon beteg volt. Leborultunk érte imádkozni édesanyámmal, és én hallottam a hangot, mikor kijelentette, hogy Mari nénje meggyógyul. Felálltunk az imádkozásból, és mondtam neki, hogy meg fog gyógyulni, nekem megmondta az Úr. Hát most nincs olyan hitem, mint akkor volt. Nem hiába mondja a Biblia, hogy ez az igazi: a gyermeki hit.
Még a csendőröknek is bizonyságot tettem. Édesapámat behívták katonának (kiképzésre), édesanyámnak ott volt még négy-öt gyerek, aztán én és Annus húgom jártunk a mezőre kapálni. Egyszer későre maradtunk. Mikor jöttünk hazafelé, két csendőr már járőrözött. Utolértek bennünket biciklivel, aztán azt mondja az egyik:
– Hogy-hogy két ilyen kisgyerek olyan későn megy haza?
Elkezdtem nekik bizonyságot tenni, hogy édesapámat behívták katonának, aztán bele vagyunk kényszerítve, hogy menni kell, édesanyám a gyerekekkel van otthon. De én tudom, hogy hazaengedik az édesapámat… Imádkoztam érte, és én érzem, hogy haza fog jönni.
Így is lett. Egy olyan betegséget találtak nála, hogy hazaengedték.
Emlékszem, egyszer olyan félelem jött rám, mindig mintha a halál fogta volna meg a torkomat. (Lehet, hogy valamit meséltek a felnőttek előttem lefekvés előtt). Mondom édesanyámnak:
– Engem a halál meg akar fojtani.
Miután leborultunk édesanyámmal, én olyan nyugalmat kaptam. Éreztem, hogy az Úr Jézus rögtön elvette tőlem azt a félelmet.
Amikor a felvételem volt a gyülekezetbe (1940-ben), ezekről bizonyságot tettem… Akkor egyidős gyerekek sokan voltunk, összebeszéltünk, hogy együtt bemerítkezünk. Ez is indított bennünket. De bennem már itt volt a hit. Ez végigkísért egész életemben, mindig éreztem Isten vezetését. Voltak hullámvölgyek is, de mindig átsegített az Úr.
Nagy Lajosné (Kiss L. Gizella)