„Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: »Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét… Ellenben erőt kaptok amikor eljön hozzátok a Szentlélek és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.«”
ApCsel 1,4.8
Az Úr Jézus mennybemenetelekor megkezdődött valami, ami végigkíséri a keresztyénség életét ezen a földön. Megkezdődött egy olyan várakozás, amelynek a tartalmát és végcélját a tanítványok még nem értették meg gondolkodásuk fizikai, földi korlátozottsága miatt. A feltámadt Mesterük által kért várakozás ideje és a Szentlélekkel való betöltekezés kellett ahhoz, hogy megértsék, Isten királysága nem földhöz kötött, hanem szellemi valóság. Az első lépésük azonban nagyon helyénvaló volt. Engedelmeskedtek a Mester felszólításának és várakoztak Jeruzsálemben. A várakozásuk formája és tartalma pedig nagyon megszívlelendő:
- nem volt passzív a várakozás. Így olvassuk: „ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban…”
- gondoskodtak az áruló Júdás miatt megcsonkult tanítványi kör kiegészüléséről.
Az aktív, imádság által kísért várakozás következménye pedig akkor is és azóta is az ígéret(ek) beteljesülése. Tíznapi, imádságban, szellemi egységben, – a mindennapi feladatokról sem elfeledkezve – eltöltött idő után pedig bekövetkezett az Úr Jézus által megígért Szentlélek kitöltetése az engedelmesen várakozó tanítványokra. Akik ezt követően alkalmassá és képessé váltak arra, hogy megkezdjék annak a misszióparancsnak teljesítését, amit az Ő Uruktól kaptak.
Az elmúlt hónapokban, hetekben, napokban világszerte várakozásra „ítéltetett” a keresztyének közössége. Vajon milyen volt ez a várakozás; aktív, vagy passzív? Reményteljes, vagy kétségbeesett? Félelemmel mérgezett vagy bizalommal teljes? A misszióparancs megvalósítására való erőgyűjtés ideje, vagy a mindennapi gondok által leuralt időszak? Többet imádkoztunk, több időt fordítottunk-e igetanulmányozásra? Megannyi kérdés, amire minden testvérünk maga kell, hogy megadja a választ.
Az első tanítványok tíznapos várakozási időszakának példája azt tanítja, hogy a helyesen eltöltött várakozási idő nem haszontalan időtöltés. A várakozás vége annak az erőnek a megérkezése lesz, amely a tevékeny korszak lehetőségének elérkezésekor tettre kész, aktív, elkötelezett, az Ura parancsát megvalósítani kész tanítvány rendelkezésére áll majd küldetése teljesítéséhez. Ilyen tanítványokként várjuk-e a jelenlegi korlátozások megszűnését? Bárcsak az elmúlt hónapok az erőgyűjtés idejeként szolgálhatott volna a hívők közössége számára ahhoz, hogy az evangélium eljusson a „föld végső határáig”. Imádkozzunk azért, hogy gyülekezetünk s benne mi a gyülekezet tagjai, Isten Szentlelkének erejét használva lehessünk részesei az Úr Jézus parancsa megvalósulásának! Ámen
Dr. Szűcs Zoltán
2020. május 23.
