Amikor Naomi és Ruth hazaérkeztek Betlehembe, nagy feltűnést keltettek. Naomi azért, mert 10 év után hazaköltözött (és nagyon nem úgy jött haza, mint ahogy elment), Ruth pedig minden bizonnyal moábita származásával (Izrael és Moáb konfliktusban álltak) vívta ki a helyiek kíváncsiságát.
Ez azonban önmagában még nem elég a megélhetéshez. A két özvegynek létkérdéssé vált: hogyan tudják folytatni az életüket? Rövid és hosszútávon egyaránt kérdés ez. Földterületük nincs. Férfi, családfenntartó nincs. Marad az ószövetségi rend alapján biztosított lehetőség: aratáskor kimenni a mezőre, és összeszedni az elhullott kalászokat (3Móz 19,9-10 és 5Móz 24,19-22). Rövidtávon megoldás lehet. Ruth a tettek mezejére lép: „Hadd menjek ki a mezőre kalászt szedni valaki után…”. Ez egy nagyon fontos mozzanat. Ez a motívum, amelyben Ruth egyfelől alázatáról, másrészt tettrekészségéről tesz bizonyságot, végigvonul a mai történetünkön. Lásd: (Ruth) kérte, hogy hadd szedegessen és gyűjtögessen a kévék között az aratók után. Így jött ide, és talpon van reggeltől mostanáig; alig pihent egy keveset. (7-8. vers), Ruth arcra borult és földig hajolt (Boáz, a mező tulajdonosa előtt, 10. vers), aztán felkelt tovább szedegetni, így szedegetett a mezőn estig (15. és 17. vers). Amikor idegenként egy új közösségbe érkezünk, megvan-e bennünk is ez az alázat, és tettrekészség? Ruth bizonnyal sokat gondolkodhatott azon, hogyan fog történni az ő beilleszkedése. Határozott lépéseket tett azért, hogy megkönnyítse – egyébként elég nagy mínuszból induló – befogadását.
Egyébként úgy tűnik, Ruth számolt az elutasítás lehetőségével is. És ez a történet egyik legszomorúbb pontja. Úgy tűnik, a szegénysorban levők – de az idegen népek idevetődő fia-lánya általánosan – számíthatott a zsidók gúnyolódására, megvetésére, kiparodizálására. Boáz azt mondja Ruthnak: Megparancsoltam a szolgáknak, hogy ne nyúljanak hozzád,… (9. vers). Szolgáinak azt parancsolja: Hadd szedegessen a kévék között is, és ne pirongassátok! (15. vers) Végül kiderül, hogy Naomi is számolt a be nem fogadás esélyével, mert a szerencsésen alakuló nap végé ezt tanácsolja menyének: Jól teszed, leányom, ha az ő szolgálóival jársz, mert akkor nem bántanak más mezőn. (22. vers) Mindez Isten választott népének jellemzője. Isten óvjon ettől a hozzáállástól minket!
De ebben a történetben ez nem így alakul. A szolgák is, Boáz is, Naomi pedig már régóta látja Ruth nemes lelkét, nyiladozó Isten-hitét. Alázatos nyitása jó fogadtatásra lel. Már csak ez is arra biztat minket, hogy kezdeményezzünk jót, és ennek könnyen jó lehet a gyümölcse! Az aranyszabályként ismert újszövetségi ige juthat eszünkbe: Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük… (Mt 7,12) Elismerően, befogadóan reagálnak. Boáz hallotta Ruth történetét, anyósához és Jahve-hez való ragaszkodását már napokkal ezelőtt. Most pedig megtapasztalta alázatát, szorgalmát. Erre számos pozitív választ ad. Fizessen meg tetteidért az Úr, legyen bőséges jutalmad az Úrtól (12. vers). Ne menj te más mezőre szedegetni, ne is menj innen máshová (8. vers). Jöjj közelebb, egyél kenyeret (14. vers). Végül nem mehetünk el a történetíró olyan megfogalmazásai mellett sem, amelyek Isten nagyságára, szuverén hatalmára és gondviselésére fordítják a reflektorfényt. Majdnem átsiklunk a megfogalmazáson, de ne tegyük. Amikor Ruth eldönti, hogy tenni akar valamit megélhetésükért, és elmegy kalászt szedegetni, akkor „történetesen” (3. vers) Boáz földjén kezdi a munkát. Utólag kiderül, hogy Naomi sem tudta, (így valószínűsíthetjük, hogy nem is adta ezt az ötletet) hogy férje rokonának földjére tévedt Ruth. Másfelől „éppen akkor” (4. vers) ment ki Boáz is Betlehemből arra a parcellájára, ahol az aratás folyt. Mennyi egybeesés! Több ez, mint véletlen. Isten munkálkodik a háttérben. Ennek hosszú távú, áldásos következményi lesznek. Istennek ez a munkája ma sem szűnt meg. Az Őt szeretők alkalmas időben felfedezik. És áldják.
