Ritka élmény, amikor az ember igazi kincsre talál egy jól ismert könyvespolcon, ahol már nem számít nagy meglepetésre. Ebben nemrég részesülhettem, amikor a kezembe került Corrie ten Boom megsárgult könyve, az iratmisszióból jól ismert betűtípussal, mintha írógéppel készült volna.
A könyv azonban inkább szerzője miatt figyelemreméltó, és amiatt, mert Isten különleges módon tudta használni őt. Az írónő élő hitű családban nőtt fel Hollandiában. Hajadon maradt, órásmesterként dolgozott és családjával szolgált, amiben csak tudott. Élete derekán érte a II. világháború, több mint 50 éves volt, amikor zsidók bujtatásáért letartóztatták őket. Édesapja hamarosan meghalt a börtönben, Corrie és nővére végül a ravensbrücki női koncentrációs táborba került. Ott viszont, a legnagyobb sötétségben ragyogott fel számukra legvalóságosabban Krisztus világossága.
„Eddigi életed csak előkészület volt arra, amit itt, a fogságban tettél, s arra a munkára, amit ezután fogsz végezni” – bátorította őt nővére halála előtt. És valóban, Corrie életében új fejezet nyílt, miután a tábor felszabadult: teljesen átadta magát Isten missziójának egy olyan világban, amelyen rövid időn belül két globális háború és megannyi vérengzés ütött sebet.
Több különböző szolgálatot indított (mindenekelőtt gátlásait leküzdve éppen Németországban), majd a föld számtalan országát meglátogatta, hogy hirdesse az isteni kegyelmet és a megbocsátást ellenségeink felé. A könyv ebbe a körülbelül négy évtizedbe nyújt bepillantást, és nemcsak az írónő szolgálatába, hanem rajta keresztül más misszionáriusok mindennapi életébe, próbáiba, kísértéseibe is.
A beszámolók csoportos és egyéni megtérésekről, gyógyulásokról és szabadulásokról nagyon bátorítóak, de felmerül a kérdés, mi miért nem élünk át ilyeneket gyakrabban. Erre sokféle elméletet lehet gyártani, de az biztos, hogy a másik serpenyőben ott van a teljes odaszánás, Istenre hagyatkozás, Szentlélekre figyelés, és több országban is a váratlan mártírhalál lehetősége.
Ez a könyv mégse csupán sikertörténetek sorozata. Fő erőssége ezeknek a beszámolóknak, hogy sokszor előzi meg az örömteli befejezést önvizsgálat, amelyből kiderül, hogy egy rossz szokás vagy bűn az akadály. Szolgálata elején először Németországban hirdette az evangéliumot, háborús foglyok között is, ennek ellenére időről időre szembesülnie kellett azzal, hogy nem teljes a megbocsátása azok felé, akik ezt a mérhetetlen szenvedést zúdították a családjára.
A missziós utak során sok kényelmetlenség is érte, és ahogy egyre idősebb lett (értsd 70 éves), felerősödött a kísértés, hogy a fárasztó szolgálat helyett a könnyebb utat válassza. Erről is kendőzetlenül ír.
Szolgálata vége felé, ahogy testi ereje csökkent, egyre inkább az írás felé fordult a figyelme. Így újra elérhette azokat az országokat, és benne lelki testvéreit, amelyeket korábban személyesen látogathatott. Ez a könyv 84 éves korában készült.
1983-ban, 91 évesen, éppen a születésnapján hunyt el, ami a zsidó hagyomány szerint csak Isten kiválasztottainak jár.
Szólláthné Zita
