Vass Ferenc és Révész Sándor
Forró, tüzes napok, félelem és rettegés fájdalmas emlékű időszakában, kevéssel a második világháború után, egészen fiatalon ismertem meg két „nyírvidéki” prédikátort. Mindketten erősítettek engem. Mindkettőjüket a múlt század elején Czine Ferenc testvér bátorította, hogy válasszák a szent szolgálatot, az Úr országa építését. Magam is ennek a szolgálatnak a kezdetén tartottam, amikor megismerkedtem. Jellemük, lelkiségük, a kezdő embert támogató szeretetük kényszerít arra, hogy olyan igen távolról írjak, szóljak áldott nevükről és életükről, mint akik önkéntes lelki nevelőim voltak. Hozzájárultak ahhoz, hogy megerősödjem a hitben. Az ilki származású Vass Ferencet és a tuzséri Révész Sándort idézi emlékezetem. Az egyszeri emberi ismeretségen és az illő köszöneten túl, a szívem hangján sokkal nagyobbat kell róluk mondanom egy rövid cikkben.
Más népek missziótörténelmében a kezdő igehirdetőt segítő idősebb testvéreket sokfelé úgy nevezik, hogy „principális”. Mondhatnám felettes, oktató, de mindennél inkább példamutató testvér. Ezek voltak ők nekem. A principális ajaksíp, elöl szól az orgonán. Nálunk már csak az ügyvédi irodákban mondják arról, akik a gyakorlatban bevezetnek egy kezdőt. A Dunántúlon még egy mezei csatornát is így neveznek. Igazi, teljesebb jelentése a szótáraktól függetlenül szakrálisnak mondható, illetve ott lebeg ez a jelentése, mint kimondatlan tartalom. Felsejlik a papság jóindulatában, egymást segítő, testvéri lelkületben és döntő, értékes tanácsokban. Ők ketten hozzám ilyenek voltak. Megadták a hangot, üdítettek az élet vizével, áldozatosan szerettek. Amikor „hivatalosan” először megszólalni készültem, mint lelkes, de tapasztalatlan kezdő legátus a Sió partján, Pakson vagy Szekszárdon Révész Sándor igazította gondolataimat, magatartásomat. Én arató munkásnak szegődtem volna hozzá, de ő missziós programot bízott rám, a lelki aratásban. Még őrzöm 1949-ben írott meghívó levelét, amelynek alapján a körzetébe kerültem a teljes nyári szünetre1 . Kenyértelen napokon, gazdagon megjutalmazott, és csomagot készített: „Legyen élés a próféták iskolájában”.
Nagyvarsányban baptizált Vass Ferenc testvér, Sallay László prédikátor által, aki a hatalmas nyírségi körzetet gondozta. Azt hiszem korának egyik legjobb, élvezhető, ugyanakkor biblikus és kiváló igahirdetője vált belőle. Neki viszont fogalma sem volt arról, hogy ő milyen jó igehirdető. Legfontosabbnak a családlátogatást említette.2 Alig négy, öt évvel később az országos missziói titkára lett. A beszédei csillogó mondatait csodáltam az igehirdetései közben, amikor Tahi táborban és Budapesten néhányszor hallgathattam.
Őt hívtam Kiskunhalasra, a felavatásomra. A gyülekezet soha nem hallotta addig, de rám bízták a dolgot. Én nem tudtam, hogy megy végbe a felavatás, de ahogy ő navigált, nem kellett félnem a korai hajótöréstől. A teremben rég óta felében, harmadában tengő-lengő hallgatóság az ünnepélyre zsúfolásig megtöltötte a padokat, s akár először, akár századszorra érkezett a hallgató, a szavaira azonnal odafigyelt, sőt az ünnepély után hetekkel is tértek vissza a megsértődött és elmaradt emberek az elhagyott lelki otthonukba.
Élt a Nyírvidéken egy különleges igehirdető, aki megtért ugyan, de ragaszkodott eredeti népegyházi vallásához. Vass testvér neki egy rá nagyon jellemző és hamarosan széles körben terjedő hasonlattal magyarázta meg az állapotát. „Olyan vagy, mint aki egy csónakban evez, de előbbre egy tapodtat sem jut, mert elfelejtette a láncot a parttól eloldani.” Az illető hívő módon élt, sőt már szinte az egész faluját megtérítette. A hasonlatra este odaállított Vass testvér elé,, a következő szavakkal: „Eloldottam a láncot!”3
Nem adta fel soha és mindig vállalta annak kockázatát, hogy „missziói egyház vagyunk”. A közösségünk virágzása nem a demográfiai helyzet alakulásától függ. A baptista hívők lelkisége a gyülekezet állandó kontrollja és saját lelkiismeretének folyamatos ellenőrzése alatt áll minden tagja. Börtönmissziós koromban egyszer megkérdezte tőlem egy parancsnok: „Sok baptista van országosan börtönben?” Azt válaszoltam, mióta politikai okból senkit nem csuknak be, azóta nincs egy sem. Mire arra kerülne sor, a hívők már excommunicálták maguk közül. Ez alátámasztja Vass testvér megállapítását: „Missziói egyház vagyunk!”4
1970-ben 40 éves évfordulót ünnepeltek Vass testvér és évfolyam társai egy József utcában tartott tanévzáró istentisztelet keretében. A jubiláns csoportról képet közölt a Békehírnök. Mint a csoport tagja minden társa nevében a lelkipásztori szolgála szépségét, az ünneplők belső örömét fejezte ki.5
Vass testvér házasságáról egyik életrajzában azt írja: „Életem főnyereménye a házasságunk volt.”6 A felesége volt a legjobb munkatársa. A női misszió hűséges támogatója volt a férje mellett. Egy daganat eltávolítása után hazaszólította őt Isten, Vass testvér egyedüllétében Orgoványon találta meg második házastársát, akivel még ugyanolyan jó összhangban éveket éltek. Egy ottani helytörténész kiemeli érdemeiket idős napjaikban a kiskunság közepén lévő gyülekezetben.7
Révész Sándor Nagydoboson 1928. október 28-án követte Jézus Krisztust a hullámsírba. Így vált tudatos hívő-keresztyén emberré. Bár nincs jogunkban megítélni senkinek a hitéletét, mivel az Úr Jézus az ítéletet saját hatalmában tartja. Mi törekszünk hitünket nem hagyományokra, népi szokásokra értelmezni, betanult dogmák felett vitázni, vagy vallásunk csalhatatlanságát hangsúlyozni. A két világháború közötti években a magyar protestantizmus sok jeles képviselője velünk együtt törekedett saját hitvallásának megtartása mellett a szellemi ébredésre. Népes csoportoknak evangélizációkat tartottak, ébredésért imádkoztak hazai és külföldről érkezett igehirdetők. 1948-ban Szikszai Béni a Nyírvidéken és az ország más területén összesen 20 000 ember előtt prédikált. Ez volt az utolsó népes evangélizációs esztendő hazánkban. Stewart Jakab (ahogy elneveztük magyarosan) vissza kívánt jönni hazánkba Csehszlovákiából újra evangélizálni, de a határ legális átlépése után letartóztatták és csak Benes köztársasági elnök személyes kérésére engedték vissza.8
Révész testvért első szolgálati helyén, Nagyvarsányban 1935-ben avatta föl a gyülekezet, ahol tíz évig szolgált, majd a dunántúli Magyarbólyban 1945-től 1952-ig volt lelkipásztor. Vaján vett földet, és a prédikátorkodás mellett gazdálkodott. A háború utáni úgynevezett igazoltatási eljárást id. Révész Sándor és Révész Kálmán tanúságával teljesítette.9 1952-ben visszatért a Nyírvidéki kerületbe. Tuzséron, majd Nagydoboson volt összesen 1957-ig. Azután kilenc évig Sarkadon szolgált. 1965-től Földesen, az ország egyik legrégibb gyülekezetében töltötte a leghosszabb időt. Családjában hat gyermeket nevelt föl. Megtéréséről végtelenül tisztelettel és kegyelettel beszélt. A kórházban, az amputációja után tudatosan várta a találkozást Jézus Krisztussal.
Távozása előtt magas lázban sokat szenvedett, amíg a testét elhagyta és Teremtőjéhez visszament. Tisztában volt élete beteljesedésével, és nem gyötörte sem félelem sem kétség. Szívében teljes volt a bizodalom. Hetven éves korában 1982. aug. 15-én hazament.
Nyírvidék – ahogy a Bodrogtól az ország Trianon utáni észak-keleti szegletét mi elneveztük – egészen különös történelmi szerepet kapott a két világháború közötti, ahonnan a legtöbb pásztort internálták. Ahol a papokat a rendőrök megverték, majd bocsánatot kértek, hogy a sötétben félreismerték. Szűcs Bertalan testvér egy személyes beszélgetésünkben megjegyezte, hogy egy bő évtized alatt a Nyírvidékről 23 prédikátor került a missziónkba.10
A Baptista Teológiai Szeminárium Budapesten 1906-ban kezdett tanítani Udvarnoki András, majd fia dr.Udvarnoki Béla vezetésével. A nyírségi diákok sorát talán Czine Ferenc kezdte meg, aki aztán bátorította a többieket is a tanulásra. Teológiánk kezdetben alig haladta meg a bibliaiskolák szintjét, de a világháború után töretlen fejlődési vonalat ábrázol a grafikonja. Alapelveit azonban nem változtatta meg, sőt a protestáns teológia tételeivel párhuzamban áll, a gyermekkeresztséget kivéve. Szemléltesse ezt a Déli Baptista Szövetség (angol röv. SBC) éppen a legismertebb tételével, az ember természetes vágyakozásával Isten után (Zsolt 42, 2-3 „Miként a szarvas a folyóvizekhez…”).11 Az élő hit azonban nem az ember kereső vágyából táplálkozik, hanem kegyelmi ajándék Isten Szentlelkétől (1Kor 12,9).
Súlyos mulasztás ennek a ténynek az elhanyagolása igehirdetéseink nagyszerű lehetőségei közben.
A hatóság semmilyen korábbi a vallásosság elleni bomlasztó törekvése a negyven év utolsó percéig nem enyhült.12 Egy reformált kommunista társadalomban is tovább működő egyházügyi manipulációkat tervezgettek, legfeljebb a régi vezetőket „érdemeik elismerése mellett” kicserélték volna. A nyírségi baptista vezetők nem voltak részesek saját egyházuk tönkretételének állami programjában. Ezeket a prédikátorainkat mind vidéken, mind a fővárosban népszerűség és lelkes támogatás kíslrte.13 A „Révészeket” például, akik bárhol jelentős egyházi vezetőként kormányozták az evangélium szellemében Isten népét, fejlődő gyülekezetekben találtuk. Volt egy időben, hogy több egyházi vezetőnket ezzel a családi névvel nevezték és valamennyien Nyírvidékről indultak el. Az olyan beosztott munkatársaknak, amilyen magam is voltam, öröm volt velük az együttműködés.
Az Állami Egyházügyi Hivatalt a rendszerváltoztatás jegyében megszüntették – éppen harminc éve – új egyházi vezetőség nyírvidéki tagjai addig is jelentős részt vállaltak a missziói tevékenység utolsó „szabályozásai”, korlátozásai és tilalmai mérséklésében, több korábbi missziós munka (pl. vasárnapi iskola) folytatásában.
Mély hivatástudattal, őszintén lelkesedtek a szent szolgálatukért, és a lelki ébredés bajnokai voltak. Magukat az oltárra helyezték, és a szent kenet csodálatos megújulásával igen sokan átkeltek már a „halál Jordánján”, mint a zarándok, Keresztyén. Nem sokára én magam is átkelek az örök városba. Addig várok csendben „Míg a révész eljön értem…” is. Hosszú út után, fáradtan, de mégis boldog, hálás szívvel Jézus Krisztus kegyelméért.
Szebeni Olivér
1 Szebeni O. Kézirat-gyűjeménye. Révész Sándor levele.
2 Vass F.: „E beszédek hívek és igazak.” (Önéletrajz, kb. 1958-ból). Feljegyeztem a nyilatkozatát.
3 Feljegyzés Szebeni O. nyilvántartási rendserében 1985 áprilisában.
4 Az 1958-as országos közgyűlés jegyzőkönyve, 24. old. Feljegyeztem Vass Ferenc nyilatkozatát.
5 Békehírnök 1970. júl. 1. szám, 55. oldal.
6 Vass Ferenc: „E beszédek hívek és igazak” (Életrajz). 53. old. Szebeni O. gyűjteménye.
7 Somogyi Harold készülő soraihoz egy 1997-es feljegyzésem Vass Ferencről.
8 Wolfgang Zöller: Nicht zu bremsen. James Stewart glasgow-i evangélista életútja.
9 SZET tagegyházi személyek igazolási ívei. Szebeni O. gyűjteményében.
10 Szűcs Bertalan nyilatkozata a szerzőnek, 1990-ben. Varsánygyürei jegyzetek.
11 Walter thomas Conner: Christian Doctrine. (Keresztyén doktrina). Broadman Press, Nashville TN. Man’s thirst for God. (Az ember szomjazik Isten után.) 22-23. oldal.
12 Patrick Glynn: God. The Evidence the Reconciliation of Faith and Reason in a Postsecular World. (Isten. A megbékélés, a hit és az érvelés tanúság tétele egy posztszekuláris világban.) l. fejezet: Hogyan tehető ateistává valaki és hogyan szabadítható meg? 2. Nem egész véletlen az univerzum. 3. A psziché és a lélek. 4. Hit és a fizikusok. 4. A halál intimitása. 5. Az ok és a józan ész. )
13 Szebeni O.: A bomlasztás negyven éves egyházpolitikája. Vendégelőadás a veszprémi Pannon Egyetemen egy felekezetközi és nemzetközi ülésen (2011). Megjegyzés: A negyven éves sablont egyes körökben a mai napig alkalmazzák.
