Nem én mondom, Jézus. “Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba.” Ráadásul ott a felszólító módnál is erősebb kijelentő mód: “…ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” Baptista hívő emberként mit kezdünk a világmisszióval?
Miközben én magam is elgondolkodom a kérdésen, eszembe jutnak atyáink. Szüleink, nagyszüleink többen is úgy élték le életüket, hogy olykor még a megye határát sem lépték át. Mégis gazdag, gyümölcsöző hívő életet éltek, a gyülekezet “a Szentlélek segítségével számban is gyarapodott.” Nem gondoljuk, hogy ne töltötték volna be a misszióparancsot. Miért is? Azért mert – ahogy David J. Bosch is fogalmaz – “A honi és külmissziók közötti különbség nem lényegi, hanem geográfiai.” Úgy tűnik, ha a tanúskodást komolyan vesszük, akkor nem kell görcsösen erőltetnünk az evangélium térben való terjedését. Hiszen az magától működik (lásd: Jézus példázata a magától növekvő vetésről). Miközben hálásak vagyunk azokért, akik határainkon túlra viszik el az evangélium hírét, ne feledkezzünk el a szűkebb értelemben vett “határainkon túl” élők számára tanúvá válni! Mert a lényeg ez: tanúskodni. Teszed-e? Nagyvarsányban, Vásárosnaményban, Tiszaszalkán és Kárpátalján… A többi a képzeletünkre, s még inkább Isten Lelkére legyen bízva!
Szólláth Imre Rudolf
(Forrás: Varsányi Templomőrző, 2014. március)
