„Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet.”
Zsolt 91,14
Most, hogy közel, egészen közel érkezett hozzánk a koronavírus járvány, újra meg kell küzdenünk a kérdéssel: mit fog ez okozni életemben, családom, szeretteim körében, a lakókörnyezetemben? Március óta hihetetlenül sokféle, gyakran egymásnak ellentmondó információ lát napvilágot a vírusról, annak következményeiről. Tele vagyunk kérdésekkel, és túl kevés a biztos válaszunk. Közben döntéseket kell hoznunk.
Vigasztaló, hogy az istenfélő, Jézus Krisztus vérén megváltott embernek van mibe, kibe kapaszkodni. Egy biztos információnk biztosan van! A 91. Zsoltár gyönyörű képekkel írja le (Olvassuk el végig, érdemes! – Zsolt 91.): „Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és Váram, Istenem, akiben bízom!” Aki, az. Nem akárki számíthat Isten védelmére. Isten örökkévalóságig kiterjesztett szabadítása, védelme hittel, Jézus Krisztus megváltó munkájába belekapaszkodva ragadható meg. Még a halál félelmetes ereje is eltörpül, megsemmisül majd a feltámadáskor. „Oltalmam és váram.” Micsoda biztonság! Ezt ajánlja a Teremtő és Megváltó.
Ebben a biztonságban élni kiváltság. Ám az örök életbe való megérkezésig sokszor nagyon is valóságos, rövidtávú, ismétlődő veszélyhelyzetekből hoz ki minket Isten. Balesetből, betegségből, fenyegetettségből, félelmekből, pusztító ragálytól… A 91. Zsoltár tele van ennek az élménynek a megvallásával. Tisztában vagyunk mulandóságunkkal, hogy elvégzett dolog, hogy az emberek meghaljanak. De amíg Isten éltetni akar minket, addig éltetni is fog! Ez is nagyon bátorító!
A reménységre szükségünk van. Aktuális nehézségeinkben is jó bízni Istenben, de még nagyobb, örök életet befolyásoló jelentősége van az ő rejtekébe kerülni a megtérés által. Jézus vére által megtisztulni, és így állni majd színe elé, az utolsó napon.
Ámen!
Szólláth Imre Rudolf
