Mindenki – még a hívő emberek is – rendelkeznek egyfajta érdeklődési körrel. Egészen széles skálája van azoknak a hobbiknak, számunkra örömet adó elfoglaltságoknak, melyekkel valamilyen nyomot hagyhatunk magunk után; méghozzá pozitív értelemben. Amatőrcsillagászként abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy szabadidőmben, nem csak felüdülök, kiszellőztetem a fejem, vagy edzem a testem, hanem olyan távoli világokba tekinthetek, melyek maradéktalanul rádöbbentik az embert apró, törékeny létére. Kint a csillagos égbolt alatt nem csak megnyugodhat az ember, adatokat rögzíthet, hanem akár még istenélményeket is szerezhet.
A csillagtérképeket böngészve már maga az Univerzum léte, elképesztő kiterjedése, a hatalmas szinte áthidalhatatlan távolságok, csillaghalmazok, ködök, galaxisok páratlan formavilága is mély benyomással tölthet el minden embert. Sok más „csillagász kollégával” ellentétben engem ez sosem rendített meg hitemben, hanem éppen megerősített; „E mögött lennie kell valakinek!”
Az égbolt tanulmányozása nagyon sok pozitív dolgot adhat, mint pl. aki meg tudja keresni a Kis Medve csillagkép fő csillagát a Sarkcsillagot (Polaris), az nem lesz elveszett ember, még iránytű, vagy GPS híján sem. Ám nem így van bolygónk déli féltekén, pl. Új-Zélandon, Argentínában, Chilében. Már az első hajósok is nagy problémával találták szembe magukat, amikor először elindultak, felfedezni a déli óceánokat, és földrészeket. Nálunk úgy lehet könnyen meghatározni az északi irányt, ha a Sarkcsillagból egy merőlegest vetünk képzeletben a horizontra; ahol ez a merőleges és a látóhatár vonala metszi egymást, nagyjából ott van az északi irány. Tehát van az éggömbön egy relatíve fényes csillag az északi sarkpont közelében. Ez segít nekünk, ám ha megnézünk egy a déli égboltot ábrázoló csillagtérképet azt láthatjuk, hogy a déli sarkpont közelében nincsen egy jól látható csillag sem. Nem kevés fejtörést okozott a hajósoknak, egy olyan állandó, határozott, összetéveszthetetlen „égi jelet” találni, amely mindenki számára egyértelmű, és mindenféle segédeszköz nélkül, a lehető legkönnyebben tájolhatja magát vele az ember. Hosszas vizsgálódás után végül megszületett a tökéletes „fapados” módszer a déli irány meghatározására. Az egész égbolt egyik legkisebb, ám legkarakteresebb csillagképe lett az iránytű. A konstelláció mára már a déli ég, és a déli országok egyik emblematikus jelképévé nőtte ki magát. Megtalálható Ausztrália, Új-Zéland, Brazília, Szamoa, Pápua Új-Guinea és számtalan egyéb autonóm körzet, tengerentúli terület zászlajában. A csillagkép nem más int a Dél Keresztje! A mellékelt képen láthatóak, a konstelláció fő csillagai; a hosszabbik tengely két fényes csillagának vonalát négyszer egymásra mérjük, pontosan megérkezünk a déli sarkponthoz az égen. Ha pedig innen egy merőlegest vetünk a horizontra (mint a Sarkcsillag esetében) megkapjuk a déli irányt. A kis kereszt általában ritkán van egyenes álló helyzetben; eldőlhet jobbra, balra néha még fejjel lefelé is láthatják a déli féltekén élők, de egy biztos; a Dél Keresztje mindig a déli sarkpontra mutat az égbolton.
